|
61. rész - Mindig jön valami sztár
2010.01.03. 16:52
A Téli divattippek rovat forgatásának csak négyszer ugrottunk neki, mire végre nem tévesztettem el a szövegemet, amit egyébként a súgógépről kellett olvasnom. Nem egy stábtag jegyezte meg, hogy bár a make-up tökéletesre sikerült, de szellemileg nem igazán vagyok a toppon.
Fél óra vekengés után a szerkesztő kávészünetet rendelt el, én pedig gyorsan felkaptam a kabátomat, és mentem kiszellőztetni a fejemet. A hó nagy, fehér pelyhekben hullott alá a szürke felhőkből. A kedvem pontosan tükrözte a felleg komor egyhangúságát, ahogy elsétáltam az utca végéig, aztán vissza. Közben pedig hol a kirakatokat bámultam, hol a játszótéren hógolyózó ovisokat.
Amint visszaértem, máris felfrissültebbnek éreztem magam. A rossz közérzetem is enyhült többé-kevésbé, így végre normál tempóban haladhattunk a "Fashion M" című műsor legújabb részeinek felvételével.
Az egész forgatás tulajdonképpen arról szólt, hogy az aktuális divatirányzatokról beszélgettem divattervezőkkel, stylistokkal. Amolyan interjú-féleség, miközben egy állandó modellünk bemutatta az éppen szóban forgó kollekció darabjait.
A felvételek végeztével elugrottam egy közeli plázába, hogy megebédeljek és bevásároljak néhány dolgot otthonra. Az élelmiszerüzlet pénztáránál ismerős arcba, Kevinbe futottam. Két emberrel előttem állt, de megvárta, míg sorra kerülök, aztán beszélgetésbe elegyedtünk.
Kifelé menet a boltból kínosan mosolyogva állapítottuk meg, hogy csak halvány foltok derengenek a tegnap esti születésnapi buliról. Amire ő nem emlékezett, az az én fejemben megmaradt. És fordítva is, így tudtam meg, hogy amikor hazakísért, a lakásom ajtaja előtt csók lett egy félrecsúszott pusziból.
Ennek ellenére Kevin nem próbálkozott nálam, inkább csak barátkoztunk. Ha volt valami bajom, őt bármikor zaklathattam, hajnal kettőkor is elviselte a nyavalygásomat. Igaz, ez ritkán fordult elő, de jól esett tudni, hogy találtam magamnak Münchenben egy megértő pasibarátot.
Délután kettőkor - túl egy kiadós sétán - léptem be ismét a zenecsatorna épületébe, hogy leforgassuk a másfél órás interaktív műsort. A stylist még éppen telefonált, amikor belibbentem az öltözőbe valami trendi cuccért. Halkan a tudtára adtam, hogy megigazíttatom a sminkemet, és jövök vissza.
Valóban, csak két helyen kellett korrigálni az elkenődött szemfestéket; így öt perc múlva már közösen válogattuk ki Klarával a nekem tetsző ruhadarabokat. Negyed órás tanakodás után végül a lila és ezüst színekben pompázó szett mellett döntöttünk, Klara pedig izgatottan ecsetelte, mennyire jól mutat rajtam ez az összeállítás.
A műsor forgatókönyvét olvasgattam éppen, egy üveg szénsavmentes ásványvíz társaságában. Nicole, az éppen itt gyakorlatozó feketehajú lány, lelkesedését nem titkolva, fülig érő szájjal rohant végig a folyosón. Csak egy pillanatra néztem fel, kíváncsi voltam ki suhant el mellettem ilyen gyorsan, amikor megfordult, és így szólt:
- Hogy neked mekkora mákod van...
- Tessék? - ráncoltam a homlokom.
- Na jó, elmondom, hisz elvégre úgyis te vezeted a műsort. - suttogta izgalomtól felhevült hangon, én pedig ujjamat a forgatókönyv lapjai közé csúsztatva, összecsuktam azt.
- Miről van szó? Mit akarsz elmondani?
- Háát... az előbb megütötte a fülemet egy beszélgetés-foszlány, miszerint... jövő hét pénteken érkeznek valakik a műsorodba.
Nem értettem, mire fel ez a nagy titkolózás.
- Kik?
- Egy együttes.
- És ez miért olyan nagy kunszt? Mindig jön valami sztár, ma éppen egy színésznővel kell beszélgetnem, hogy is hívják... - nyitottam volna ki a kezemben lévő füzetecskét, Nicole viszont a szavamba vágott.
- A Tokio Hotel jön! - az arcára megkönnyebbülés ült, hogy végre nem kell rébuszokban beszélnie; vidám mosolya pedig arról árulkodott, hogy nem közömbös a banda iránt.
Mélységesen ledöbbentem. A Tokio Hotel? Az én műsoromban? Ne…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
NAVIGÁCIÓ
