|
67. rész - Mindannyian rá emlékeztetjük
2010.06.16. 11:21
Nem tudom mennyi ideig lehettem bent, mert amikor feleszméltem, hangos dörömbölést hallottam az ajtó mögül.
- Hé, ki a franc szórakozik? Hahó, van bent valaki?
Megfordultam, lenyomtam a kilincset és lassan hátrálva kinyitottam az ajtót. Nicole türelmetlenkedő pillantásokkal mért végig, majd megszólalt.
- Szóval te bujkálsz itt. – állapította meg furcsa hanghordozással – Mindenki téged keres, kezdenünk kellene.
- Öhm, mindjárt megyek.
- Minden rendben? – kérdezte aggódó arccal, én pedig hazudtam. Tehettem mást?
- Igen, köszi, hogy szóltál.
- Szívesen.
Visszamentem az öltözőbe, megigazítottam a ruhámat és Nicole-lal együtt mentem a stúdiószobába. A gyomrom gyűszűnyi méretűre zsugorodott, a torkomban gombóc keletkezett és remegett a kezem.
- A francba! – szitkozódtam, majd gyorsan elfoglaltam a helyemet, összerendeztem a papírjaimat a pulton és megnyitottam a műsort.
Nagyon erősnek kellett lennem, hogy végig mosolyogni tudjak, akkor is, amikor a fiúk leültek velem szemben a kanapéra. Üdvözöltem őket a műsorban, aztán beszélgetni kezdtünk. Azt mondhatnám, minden jól ment, de akkor hazudnék. Tom egyik vicces beszólásánál elkövettem azt a bakit, hogy túl közvetlenül reagáltam, és ezért meg is kaptam Billtől azt a tipikus „furcsálló” tekintetet. Abban a pillanatban rögtön az jutott eszembe, hogy vissza kell vennem, különben lebukok. Bill okos, és remekül tud kombinálni, rájönni az összefüggésekre bizonyos dolgok közt.
10 perces életmentő szünet következett, rohantam is a kávé automatához, aztán pedig indultam volna az öltözőbe, hogy bezárkózzak, és beszéljek Kevinnel.
Amint megkaptam a forró csokimat, megfordultam és Bill állt velem szemben. Kíváncsi szemekkel méregetett, én pedig nem tudtam szabadulni a tekintetétől.
- Öhm, ne haragudj, de… - fogtam volna menekülőre a dolgot, Bill viszont közbe vágott
- Csak egy kérdésem lenne, ne vedd tolakodásnak, kérlek. – arcvonásai ellágyultak, ajkai kedves mosolyra húzódtak
- Mondd csak. – mosolyodtam el én is, belül viszont feszített a menekülési vágy, és nem akartam megvárni, míg Tom is megtalál.
- Mi a teljes neved?
A kérdés totálisan padlóra küldött. Szóval rájött. Vagyis valamit kapizsgál, és ha most elárulom neki a nevemet, összeáll a kép, és… nem mondhatom el.
De most, hogy itt vannak, rádöbbentem, mennyire hiányoztak nekem mind. Az adás alatt pedig azt éreztem, hogy újra közéjük tartozom, mint régen. Bill a saját szavába vágva mesélt, Gustav csöndesen figyelt, Georg néha felnevetett, és Tom… szüntelenül mosolygott, Georg-al szemétkedett, félbeszakította Billt beszéd közben.
A szemeiben pedig láttam valamit, amikor rám nézett. „Mintha már ismerném”, igen, ezt tükrözte a tekintete.
Nem volt időm gondolkodni, mit mondjak Billnek, így azt feleltem, ami először eszembe jutott.
- Gitta Müller. – feleltem, és láttam az arcán, hogy csalódott.
- Értem. Biztosan összetévesztettelek valakivel. Nem is zavarok tovább, szia. – hadarta el gyorsan, majd sietős léptekkel az öltözőjükbe ment.
- Szia.
Sajnáltam, hogy hazudtam, hogy nem mondhattam igazat. De nem akarok ismét közel kerülni Tomhoz, mert félek, hogy nem bírnám ki. Nem tudnék úgy mellette lenni, hogy tudom, nem lehet az enyém. És ha Billnek felfedem a kilétemet, akkor az nem sokáig marad majd titokban a bátyja előtt.
- Gustav, idejönnél egy percre? – intett neki a srác, helyet szorítva maga mellett a kanapén.
- Mi az, mi történt? – érdeklődött a másik, miközben letelepedett barátja mellé.
Bill halkan kezdett el beszélni, nehogy valaki más is meghallja.
- Az előbb megállítottam a folyosón, és megkérdeztem tőle, hogy mi a neve. De nem válaszolt rögtön, és nekem úgy tűnt, hogy gondolkodott, mit válaszoljon. Aztán azt mondta, hogy Gitta Müllernek hívják.
- Szóval nem ő az.
- Én ezt nem hiszem el, Gusti. Az arca nem változott semmit, és nem véletlen, hogy pont Gitta a neve.
- Figyelj, Bill. Ezek valóban tények, de mi van, ha véletlen egybeesés az egész? Biztos nem hazudott, amikor a nevéről kérdezted. Ha meg igen, akkor meg van rá az oka. Ha engem Tom olyan szépen elintézett volna, én sem vagyok benne biztos, hogy szóba akarnék állni a közvetlen környezetével.
- De miért nem?
- Mert mindannyian rá emlékeztetjük. Bár az is lehet, már rég kiheverte, csak épp megutálta a bátyádat.
- Ki az, aki képes engem megutálni? – a hang váratlanul jött a hátuk mögül, Bill felugrott az ijjedtségtől, Gustav pedig hátrafordult.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
NAVIGÁCIÓ
