|
69. rész - Újrakezdés
2010.06.24. 11:49
„… de aztán idővel a szerelmem barátsággá alakult.”
Az én érzéseimnek is ezt kellett volna tenniük. Az évek során eltompulni, és egyszerű szeretetté válni. Bennem viszont mindig ott élt kicsit a naivitás, az álmodozó tizenéves lányként. Ezért volt nehezebb dolgom.
Most viszont, hogy itt ülök vele szemben, megnyugtat a jelenléte. A szívem nem akar kiugrani a mellkasomból, a légzésem egyenletes. Az illata nem indítja már el a fantáziámat, egyszerűen csak kellemes érzés beszívni.
Egy hetet végig idegeskedtem, és a Vele való találkozás döbbentett rá arra: csak megszokásból ragaszkodtam még ahhoz, hogy ez szerelem.
Csöndben ülve várta a válaszom, vagy legalább is a reakciómat az őszinte megnyilvánulására.
- Csak azt sajnálom, hogy akkor nem az igazat mondtad. Megértettem volna, hidd el.
- Ne haragudj, barom voltam.
- Tudom. – mosolyodtam el magam, most először. Nem számított pont ilyen válaszra, láttam, amint meglepődött és az ő arcára is kiült egy apró mosoly.
- Szeretném, ha minden rendben lenne köztünk; ha újra barátok lennénk.
Újabb esély, újabb „közös” jövő?
- Rendben, induljunk tiszta lappal. – egyeztem bele mosolyogva, majd végszóra kopogtak az ajtón.
- Bill vagyok, bejöhetek? – tette fel a költői kérdést, mivel meg sem várva a választ, már bent is volt. – Szia. – üdvözölt, majd Tomhoz fordult.
- Jöttél elpakolni helyettem? – vigyorgott rá a bátyja, ám látva Bill komor arcát, ő is visszavett – Gond van?
- Majd te elteszel magadnak mindent. Csak azt akartam kérdezni, hogy kibékültetek-e.
- Abban a pillanatban, ahogy kopogtál az ajtón.
- Na, ennek örülök. – mondta, az arca viszont nem tükrözte mondanivalója lényegét. Azt hiszem, tudom, miért.
Tom pakolászni kezdett, szándékosan magunkra hagyva minket. Billre néztem, aki furcsán tekintett vissza rám, majd kibökte.
- Miért hazudtál? Tudhattad volna, hogy…
- Sajnálom, nem tudtam mi lesz ebből. El akartalak kerülni benneteket, mert féltem…
- Mitől? Nekünk hiányoztál...
- Szeretlek titeket, felejtsünk el minden rosszat, és csak a jelenre koncentráljunk, jó?
- Nem tudom, Gitta. – sóhajtott fel a földet kémlelve – Nem tudom, miért nem kerestük egymást hamarabb, de örülök, hogy így együtt vagyunk, megint.
Nem bírtam tovább magammal, megöleltem Billt, és szorosan hozzábújtam. Hiába mentünk keresztül annyi sok baromságon, hiába okoztunk fájdalmat egymásnak, szeretem ezeket a fiúkat.
Ahogy Tom befejezte a pakolást, ő is odajött egy ölelésért. Megcirógatta a hátamat, fejét egy pillanatig a vállamon pihentette, majd egy baráti puszival váltunk el.
Mire leértünk a hall-ba, mindenki indulásra készen állt. Odamentem még Georghoz és Gustavhoz, hogy elbúcsúzzak tőlük, majd végignéztem, ahogy bepakolják a fiúk cuccait egy külön autóba.
Tom utoljára rám mosolygott, aztán beszállt a fiúk mellé, majd elindultak, haza. Nem volt jó érzés elbúcsúzni tőlük, de most már biztosan tudtam, hogy lesz legközelebbi viszontlátás.
Mikor hazaértem, a lakásom ajtaja előtt ott várt Kevin. Kérdő tekintettel bámult rám, tudni akarta a fejleményeket. Elfordítottam a kulcsot a zárban, majd a nappaliban heveredtünk le a kanapén.
- Túlélted?
- Igen. – letörölhetetlen vigyor került az arcomra, majd sokat sejtetően a szemébe néztem – Ha felvetted volna a telefont, mikor hívni akartalak, és értem jöttél volna, akkor most lehet, hogy nem boldogan ülnék itt.
- Kerestél? – bámult rám ártatlanul
- Ne hülyéskedj. – mosolyogtam – Direkt kapcsoltad ki a mobilod.
- Ismerlek, gondoltam, hogy el akarsz majd menekülni. Na és? Azt mondtad boldog vagy.
- Végre tisztáztunk mindent, és innentől tiszta lappal kezdünk egy új barátságot.
- Lehullt a múlt nehéz vaslánca. – állapította meg Kevin együtt érezve – Örülök, hogy megszabadultál a kínoktól, és nem kell tovább gyötrődnöd.
- Pontosan.
Felhőtlenül boldognak éreztem magam, végre szabad lettem. Ahogy Kevin mondta, lehullt a múlt nehéz vaslánca. Elengedtem az összes fájdalmat, rossz emléket, ami csak bennem élt, és átadtam magam az örömnek, amit az újrakezdés jelentett…
Az ünnepekre hazautaztam Magdeburgba, ahol a szüleim hatalmas ajándékkal leptek meg. Életem első autójával. Imádtam, egyszerűen nem tudtam betelni vele. Persze az én ajándékaim sem maradtak el, anyu nagyon meglepődött, apu pedig vigyorogva köszönte meg, hogy gondoltam rá.
Karácsony másnapján kaptam egy sms-t Tomtól, amiben kellemes ünnepeket kívánt. Rögtön visszaírtam neki, és elújságoltam, hogy megkaptam a várva várt első autómat.
Eltelt a szilveszter, a tél, és beköszöntött a tavasz. A fiúkkal havonta egyszer találkoztam, telefonon pedig szinte naponta beszéltünk. Örültem, hogy újra az életem részesei lettek, a Tom és köztem kialakult barátság pedig erős, elválaszthatatlan kötelékké vált. Nem számított a távolság, csak az egymás iránt érzett mélységes szeretet.
Vége.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
NAVIGÁCIÓ
