|
8. Rohadj meg.
- Jézusom, ne haragudj! - hallottam magam mellől Barbi szörnyülködő hangját - Azt hittem megfogod, és nem esik ki a kezedből.
- Semmi baj. - néztem rá kedvesen. Miért haragudnék rá, hiszen olyan szép ez a lány.
- Az én hibám, vond le a fizetésemből, jó? - egyszerre hajoltunk le, hogy felszedjük az üvegdarabokat, de a fejünk hangosan koccant össze. - Aú!
Nevetnem kellett. Annyira vicces volt, ahogy szabadkozott és kérte, vonjak le a béréből, pedig nem is az ő hibájából történt. Másrészt viszont a dolog nagyon is komolynak tűnt, ugyanis hosszú idő után, most először nyílt alkalmam, hogy ennyire közel kerüljek hozzá. Az arcunk hihetetlen, kevesebb, mint öt centiméter távolságra volt egymástól. A szemeiből nem tudtam kiolvasni semmit, azt viszont lefogadom, hogy az enyémek mindent elárultak.
Izzadni kezdett a tenyerem, ezért gyorsan végighúztam a farmeromon. A jobb kezemet a tarkójára csúsztattam, és behunyt szemmel szüntettem meg a kettőnk között lévő távolságot. Óvatosan ízlelgettem ajkait, miközben a bal kezemet a csípőjére tettem, úgy húztam még közelebb magamhoz.
Egy percig sem ellenkezett, amikor hátradöntöttem, és vetkőztetni kezdtem. Kívántam őt, eggyé akartam vele válni: ez az érzés motoszkált bennem a kezdetektől fogva, de akkor még inkább az új munkaerőt láttam benne, mint a nőt, akivel egy nap lefekszem, és talán egymásba szeretünk.
Meglepődtem, mennyire beindult, a csodálkozásnak azonban nem volt helye. Tudtam, hogy Tom bármikor hazaérhet, így gyorsan kellett cselekednem. Letoltam az alsómat, és rákészültem, hogy behatoljak, aztán... Barbi ellökött magától, majd öltözködni kezdett. Nem szólt egy szót sem, az arca kifejezéstelen volt, ahogy sorra kapkodta magára a ruháit.
Mire észbe kaptam már teljes harci díszben állt a bejárati ajtónál, és kifelé nézett.
- Jobb, ha felöltözöl, megjött Tom.
Magamra erőszakoltam a nadrágomat, visszavettem a pólómat, megigazítottam a hajamat. Jó dolog a mű raszta, de a hosszú haj ilyen helyzetekben nem előnyös...
Tom furcsán nézett ránk, majd miután tetőtől talpig végig mért, rám vigyorgott. A szobája felé vette az irányt, én pedig értetlenkedve néztem utána. Barbi felé fordultam, akinek akkorra hűlt helye volt. Még láttam, amint becsukja maga után a kaput, aztán sietős léptekkel megy hazafelé.
Bill megrázta a fejét, majd halkan kiment a szobából. Kellemetlenül érezte magát az imént rátörő emlék hatására, így feszültségét egy kis nikotinnal próbálta meg levezetni. A mellette lévő asztalon rezegni kezdett a mobil, új üzenetet jelezve. Tom írt.
"Audrey mindjárt hívni fog, meg akar bizonyosodni róla, hogy Berlinben vagy-e. Mondd, hogy igen, és ne hagyd, hogy rábeszéljen a holnapi találkozóra. Tartsd a holnaputánihoz magad. Tom."
Ahogy Bill elolvasta az üzenetet, a telefonja azonnal csörögni kezdett. A harag és az utálat gyűlni kezdett benne, de erőt vett magán, és a lehető legkedvesebb hangon szólt bele.
- Szia, Audrey.
- Nahát, felvetted a telefont! Beláttad végre, hogy semmire se mész ezzel a buta viselkedéssel?
- Térj a lényegre.
- Ugyan, Bill, ne türelmetlenkedj. Itt én diktálok, te pedig azt csinálod, amit mondok. Ha viszont mégis lázadozni lenne kedved, akkor tudod, mi lesz a vége...
- Rohadj meg.
- Hogyan?
- Elejtettem a cigimet... nem neked mondtam. Mit akarsz tőlem?
- A bátyád szerint Berlinben vagy, igaz ez?
- Igen, itt vagyok. Talán nem bízol bennünk?
- Hiányzol, szerelmem. Nem tudok holnap utánig várni! Mi lenne, ha előre hoznánk, és holnap találkoznánk?
- Sok dolgom van, nem érek rá..
- Tisztában vagy vele, hogy mocskosul megfizetsz, ha nem leszel a megbeszélt helyen?
- Felesleges ezen rágódnod, ott leszek.
- Remek. Legyél jó fiú, szeretlek édes.
- Szia.
Ahogy bontotta a vonalat, a következő pillanatban kapcsolta is ki a készüléket. Elsötétült tekintettel gondolt vissza a beszélgetésre, a fülében még mindig ott csengtek az egykor imádott nő zsaroló szavai.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
NAVIGÁCIÓ
