|
12. Velem, vagy nélkülem
Ezernyi gondolat lepte el a fejemet, míg vártam. Ezt nem lehet. Így nem szerezhet vissza. Miért csinálja? Audrey nem számít? Elfelejtette, milyen veszélyben van? És egyáltalán: ki ez az ember itt mellettem? Bill nem ilyen. Megváltozott volna?
Hirtelen nagyon melegem lett, úgy éreztem magam, mintha legalább egy szaunában ülnék. Bill arca az enyémet súrolta, a hajamat a fülem mögé tűrte. Lassan simított végig az oldalamon, aztán a keze megállapodott a derekamon.
Nem bírtam tovább. Mindkét kezemmel a nyakába kapaszkodva húztam közel, amennyire csak tudtam. Ajkamat az övére tapasztottam, és csókoltam. Követelőző voltam, türelmetlen és szenvedélyes. A kezdeti megszeppenés után Bill is viszonozta a csókokat, valósággal falta az ajkaimat. Amikor már nem bírtam levegővel, kicsit elhúzódtam tőle, ő pedig hangosan szuszogva leszállt rólam és az erkélyre ment.
Pár másodpercig még bámultam utána, végignéztem, ahogy előveszi a sokadik szál cigarettát, a szájába teszi és meggyújtja. Mi volt ez? Az előbb olyan hévvel csókolt, amilyet még egy férfitól sem tapasztaltam. Éreztem, hogy kíván... és én...
Nem, én nem kívánhatom őt. Igaza van, helytelenül cselekedtünk, jól tette, hogy félbeszakította a dolgot. Ki tudja, mi lett volna, ha nem állunk le időben? És amíg Audrey képben van, addig egyáltalán nem lehetnek ilyen kis akcióink. Sem neki, sem nekem.
Miután a légzésem ismét egyenletessé vált, visszavettem a laptopom az ölembe és újból neki fogtam munkát keresni. Igyekeztem úgy tenni, mintha az elmúlt 5 percben nem történt volna semmi érdemleges, és látszólag Bill is ezen volt.
Kifejezéstelen arccal fújta ki a cigarettafüstöt, mint mindig, amikor kiül az erkélyre gondolkodni. Az érdektelenség álarca mögött azonban ott rejtőzött az a Bill, akit nagyon is foglalkoztattak a történtek. A gondolatai szüntelenül akörül a csók körül forogtak, és a tény, hogy én követeltem ki, alaposan összezavarta őt. Lehet, hogy csak egy férfira van szükségem? Hogy nem számít, ki az, csak legyen valakim? Vagy én még mindig akarom őt, ahogy ő is engem? Mi ez a szüntelen vonzódás, amit irántam érez? Miért lesz jobb kedve azonnal, ha a közelemben van? Miért nem tudna rám sosem haragudni? Miért akar belelátni a fejembe, tudni az összes gondolatomat? Miért küldött el a cégtől, ezzel kizárva engem az életéből? És mit keres most mégis itt?
Tucatnyi kérdés záporozott a fejében, amikre nem tudott, vagy nem akart választ adni. Legszívesebben kitörölte volna az emlékezetéből azt az átkozott csókot, ami így felkavarta. Neki most nem ezzel kell foglalkoznia, hanem azzal, hogy Audrey elől megmeneküljön. El kell érnie, hogy a nő végre békén hagyja. Hiszen már nincs közük egymáshoz, ugye?
- Igen, az nagyszerű lenne. --- Természetesen ott leszek. --- Viszont hallásra. - mosolyogva tettem le a telefont, miután sikerült egyeztetnem egy céggel állásinterjú ügyben.
Míg Bill az erkélyen füstölt, én keresgéléssel tereltem el a gondolataimat. Több vállalatot is felhívtam, hogy bebiztosítsam magam, majd gyorsan beírtam az időpontokat a határidőnaplómba. Remélem, mostantól több hasznát veszem majd, mint az elmúlt hónapokban.
Kikapcsoltam a laptopomat, felálltam a kanapéról és egy gyors pillantást vetve Bill elkapkodott rajzaira visszavittem a készüléket a szobámba. Az ajtó a huzat miatt hangosan csapódott be utánam, felhívva rám ezzel Bill figyelmét.
Letettem az íróasztalra a gépet, majd odasétáltam az ágyhoz, és elterültem rajta. Magamhoz húztam az egyik díszpárnát, és csendben vártam. Hogy mire, azt nem tudom. Talán arra, hogy a gondok maguktól megoldódjanak és Bill eltűnjön az életemből.
Amióta itt van, nincs egy nyugodt percem sem. Állandóan azon agyalok, hogy segíthetnék rajta és átkozom azt a nőszemélyt, aki miatt idekerült. Közben pedig próbálok valahogy megbékélni a gondolattal, hogy Bill sosem lesz közömbös számomra. Mindig érezni fogom azt a furcsa vonzódást iránta, ami az első találkozásunk óta kísért. Képtelen vagyok nem tudomást venni róla, az elmúlt fél év pedig nem volt elég arra, hogy kitöröljem őt az emlékeim közül. Viszont ha nem ismerném, azt érezném, valami hiányzik az életemből.
A nyomasztó gondolatokban való elmélyüléstől a telefonom csörgése mentett meg. Klaudia volt az, a legjobb barátnőm.
- Szia, Barbi. - üdvözölt lelkesen, és én sejtettem, hogy ma este bulizni fog. A kérdés, hogy velem, vagy nélkülem.
- Szia. Miújság?
- Mostanában elhanyagoltál. - felelte sértődötten, majd ismét vidám hangszínre váltott - Bepótolhatnánk, mondjuk ma.
- Kinél lesz a buli?
- Ó, szóval jössz! Imádlak!
- Azt nem mondtam, csak megkérdeztem, kinél lesz buli.
- Lukasnál. Tudod, az a magas, szőke, jóképű pasi... - nevetett - Pont az eseted.
- Nem, ő a te eseted. - ellenkeztem mosolyogva - Nekem nem jönnek be a szőke pasik. És ne akarj összehozni vele.
- De miért nem? Tetszel neki, és annyira aranyos! Kérlek, legalább egy randira menj el vele.
- Mi vagy te, valami kerítőnő? - vigyorogva keltem fel az ágyból, és járkálni kezdtem.
- Nyolckor kezdődik a buli, legyél ott. Sms-ben küldöm a címet, oké?
- Még nem tudom, hogy elmegyek-e. Vannak nálam, és nem szívesen hagynám egyedül az illetőt.
- Csak nem bébicsőszködsz?
- Hát... valami olyasmi. - feleltem, egy pillanatra elgondolkozva - Később hívlak, és megmondom, mire jutottam.
- Jól van. Én azért még reménykedek. Szia.
- Szia.
Miután letettük a telefont, leültem az ágyra. Nem hagyhatom magára Billt, főleg nem éjszakára. Nagyon féltem őt. Ha Audrey mégis megtalálja, biztosan nem fényes nappal jön el érte.
Másrészt viszont Bill már nagyfiú, és nekem is kijár egy kis szórakozás. Így elfelejthetném a ma délutánt történteket, és talán sikerülne kikapcsolnom az agyamat pár órára.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
NAVIGÁCIÓ
