|
13. Nem vagyok már gyerek
- Bill, beszélhetnénk? – nyitottam ki a szobám ajtaját, és meglepődve vettem észre, hogy ő már ott áll velem szemben. – Te.. hallgatóztál?
- Tessék? Nem, dehogy! Csak arra gondoltam, – kezdett bele a magyarázkodásba – hogy tisztáznunk kellene az előbbi dolgot és be akartam kopogni hozzád, de akkor meghallottam, hogy valakivel telefonálsz. És jobbnak láttam megvárni, amíg befejezed, …
- Szóval hallgatóztál.
- Nem!
- Itt álltál az ajtóban, nem hiszem el, hogy nem hallottad, mit beszélek.
- Barbi.
- Figyelj ide. Igaz, már mindent tudsz, de azért elmondom, hogy a legjobb barátnőm hívott fel. Megkérdezte van-e kedvem ma elmenni a buliba, amit az egyik ismerőse szervez. Gondolkodási időt kértem, mert nem tudtam, itt hagyhatlak-e egyedül.
- Nem vagyok már gyerek, nyugodtan elmehetsz. Érezd jól magad! – az utolsó szavakat nyomatékosítva, jó mélyen a szemembe nézett, aztán hátat fordított és eltűnt a szobájában.
- Még, hogy nem gyerek! – motyogtam magamban, miután becsukódott mögötte az ajtó.
Nem így akartam ezt. Megvádoltam a hallgatózással, ő pedig megsértődött és elküldött. De mégis mi mást kellett volna gondolnom, amikor kinyitottam az ajtót és ott állt előttem? Ráadásul ő maga vallotta be, hogy a beszélgetés alatt végig ott volt. Nekem kellene rosszul éreznem magam, hogy már telefonálni sem tudok, mert Bill ott lapul valahol és fülel. De ő mindig eléri, amit akar… most is nekem van bűntudatom.
Miután Klaudiától megkaptam az sms-t, úgy döntöttem, alaposan kibulizom magam. ma éjszakára száműzöm Billt a gondolataimból, és nem törődök azzal, hogy mi történik holnap, vagy azután, amikor ő még mindig itt lesz, arra várva, hogy a bátyja kimenekítse ebből a helyzetből.
Keresgélni kezdtem a ruháim között. Valami könnyű, nyári darabra gondoltam. Aztán megtaláltam azt a sárga színű, lenge egyberuhát, amit még Billtől kaptam. Akkor vette nekem, mikor Londonba mentünk, hogy népszerűsítsük az ikrek cégét. Fárasztó nap volt, tele tárgyalásokkal, de a nap végére annyi energiánk még maradt, hogy elmenjünk várost nézni. Megláttam a kirakatban a ruhát, és egyből beleszerettem. Bill rángatott be az üzletbe, és jutalomként a sok munkámért, megvásárolta nekem.
Letettem az ágyra a ruhát, aztán kerestem egy hozzáillő papucsot. Amikor ezzel kész lettem, a fürdőbe mentem tusolni. Felfrissülten tértem vissza a szobámba, bugyit és melltartót vettem fel, majd nekiláttam sminkelni. A szemeimet a ruhámhoz illő sminkkel emeltem ki, a hajamat kiegyenesítettem és felöltöztem. Már csak taxit kellett hívnom, ami elvisz a buli helyszínére. És még valami.
- Bill! – kopogtam az ajtón. Mivel nem válaszolt, benyitottam, hisz elvégre az én lakásomban vagyunk.
Hanyatt feküdt az ágyon, két keze a tarkója alatt. Szemeit behunyva dúdolt egy dalt, mintha észre sem akarna venni.
- Bill, mindjárt indulok. – közelebb léptem az ágyhoz, és megérintettem a könyökét. Kezét magához szorítva nyitotta ki a szemét, szúrós tekintete csak úgy égette az arcomat. – Ha elmegyek, zárj be minden ablakot és ajtót.
- Mondtam, hogy nem vagyok gyerek. Tudok magamra vigyázni.
- Azért jobb félni, mint megijedni. – próbáltam mosolyt csalni az arcomra, de e helyett csak fintorogtam.
- Látom, nagyon várod a bulit. – gúnyolta ki félresikerült mosolyomat, majd ismét lehunyta szemeit.
- Nem akartalak egyedül hagyni. – zártam le végül a beszélgetést, és kiléptem a szobából.
Gyorsan kerestem egy táskát, belepakoltam a szükséges dolgaimat, bezártam a lakást és odalent vártam meg a taxit.
Útközben Klaudia keresett telefonon, tudni akarta, hol tartok már a készülődésben. Még fél nyolcat sem mutatott az óra, és én már útban voltam Lukas háza felé. Nem bírtam tovább Billel lenni, mert a végén még úgy döntöttem volna, hogy otthon maradok. Így hamarabb elindultam, ami azért is volt jó, mert Hamburg egy jóval távolabbi részébe kellett taxiznom.
Ahogy beléptem a lakásba, valaki máris koktélt nyomott a kezembe, én pedig igyekeztem az italt a pohárban tartani, ugyanis szinte felborítottak a körülöttem táncolók.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
NAVIGÁCIÓ
