|
15. Se kép, se hang.
A nap felkelőben volt a halványsárga égbolton, a nagy, szürke felhőkből kövér esőcseppek hullottak alá. A taxiban ültünk, Klaudia feje a vállamon pihent, én meg csak bámultam kifelé az ablakon és néztem, hogy suhanunk Hamburg esőáztatta utcáin. Az autó egyszer csak megállt, a sofőr pedig hátrafordult.
- Kisasszony, megérkeztünk. – köszörülte meg a torkát, mikor látta, hogy egy pillanatra lecsukódik a szemhéjam. Két másodperc múlva reagáltam a mondandójára, addig ugyanis erőt gyűjtöttem, hogy legyőzzem a rám telepedő álmosságot.
- Egy pillanat. – kipattantak a szemeim, és rögtön bökdösni, csipkedni kezdtem barátnőm oldalát. – Klau, ébredj! Nem hallod? Klaudiaa!
- Segítsek? – kérdezte halvány mosollyal az arcán a férfi, ugyanis még mindig engem nézett, ahogy épp szerencsétlenkedem.
- Ha nem nagy gond. – vágtam rá gyorsan, hogy minél hamarabb túl legyünk a dolgon, és miután Klaudiát lerendeztem, én is hazamehessek végre.
Előkerestem a táskájából a lakáskulcsot, majd a taxisofőr támogatásával felcipeltem barátnőmet a harmadik emeletre. Míg a zárral foglalatoskodtam, megköszöntem a segítséget, és kifizettem az utat. A férfi ugyan pár másodpercre gondolkodóba esett, hogy betudom-e vinni egyedül a lakásba Klaut, de aztán elköszönt, és letrappolt a lépcsőkön.
Annak ellenére, hogy jó néhány órája nem ivott és cigizett, Klaudia még mindig bűzlött az alkoholtól és a dohányfüsttől. A hálószobába hurcoltam, lefektettem az ágyra, és egy takarót terítettem rá. A konyhába mentem, csináltam neki egy jó erős kávét, majd bevittem a szobába. Ahogy beléptem a küszöbön, a gyorsan terjedő kávéillat azonnal felverte az álmából.
- Kávé? – nyögte az oldalára fordulva, majd ülőhelyzetbe tornázta magát, miközben kiseperte arcából a kósza hajtincseket.
- Ha ezt tudom, már a taxiban az orrod alá dugom, hogy felébredj! – ráztam meg a fejem, felidézve az elmúlt tíz perc eseményeit. Odanyújtottam neki a bögrét, ő pedig azonnal belekortyolt.
- Milyen taxi? – vágott fancsali képet, rendszerint ezzel jelzi, ha nem emlékszik valamire.
- Amivel ideáig elhoztalak. Vagyis elhozattam magunkat. – magyaráztam neki.
- Aha. – mondta, majd csendben maga elé nézve szürcsölgette el a kávéját. Mikor végzett, a bögrét letette az ágy melletti kis szekrényre és várakozón rám nézett. – Na, mit állsz ott? Csüccs, és mesélj.
- Mennem kell. – szedtem össze magam, (az álom megint készült lecsapni rám) és végigsimítottam a félig vizes hajamon. – Csak azért keltettelek fel, hogy be tudd zárni az ajtót, ha elmegyek.
- Mi? Na, nem. Elvihetted volna a kulcsot, később meg visszahoztad volna.
- Eszembe jutott ez a lehetőség is. – feleltem elgondolkozva, aztán elvigyorodtam. – De így legalább nem töltöttél annyi időt büdösen és vizesen az ágyadban.
- Most már mindegy. – legyintett.
- Tényleg mennem kell, Klaudia. Később megbeszélünk mindent, és beszámolok Lukasról is, csak hadd aludjam ki magam!
- Utálom, mikor a mondatod végére odabiggyeszted, hogy Klaudia. Hivatalos és lekezelő egyszerre, pedig én csak a barátnőd vagyok, nem egy…
- Oké, bocsánat. Zárkózz be, ha elmentem. Szia. – hadartam el gyorsan, majd kilibbentem az ajtón, át a konyhán, és elhagytam a lakást.
Klau nagy nehezen rávette magát, hogy elfordítsa a kulcsot a zárban, aztán visszacsoszogott a hálóba, és ráborult az ágyra. Az álom ismét utol érte, így ő folytatta az effajta lerészegedős bulikat követő egész napos regenerálódást.
Miután sikerült leintenem egy taxit, beszálltam és (beleásítva a mondandóm közepébe) megadtam a címet. Nem sokkal később egy idegen hang és a hozzá tartozó kéz noszogatott, hogy keljek fel, mert már öt perce megérkeztünk. Elnézést kértem, kifizettem a sofőrt, majd kiugrottam az autóból és beszaladtam a lépcsőházba. (Szerencsére egy fiatal nő pont akkor nyitotta ki az ajtót, így még időben odaértem, és nem kellett a kulcsom után keresgélnem.)
Fáradtan kapaszkodtam fel a lépcsőkön, a látásom sem volt már tiszta, így tovább tartott, amíg elővettem a kulcsokat. Kétszer ejtettem el őket, mire harmadjára betaláltam a zárba, és végre szabaddá vált az út az ágyamig. Lerúgtam magamról a papucsot, a lábammal bevágtam az ajtót. A táskámat valahol a hálószobám és a nappali között félúton hagytam el, végül azon kaptam magam, hogy rázuhanok az ágyikómra, aztán se kép, se hang.
Ha alszom, általában rengeteget forgolódom és nagyobb térre is van szükségem, mert szeretek szétvetett végtagokkal pihenni. Viszont mialatt próbáltam feltöltődni (a hajnalig tartó buli után), valamitől nem fértem el az ágyon, és folyton arra keltem, hogy a hátam a falnak ütközik. Amikor megelégeltem, idegesen nyitottam ki a szemeimet; a szám pedig szitkozódásra nyílt, de az elém táruló látványtól a torkomra forrt a szó.
Bill aludt szorosan mellettem, egyik lába összefonódva az enyémmel, karja pedig éppen érintette az oldalamat. Felültem, és végignéztem magunkon. Nem értettem, hogy került ide Bill, hiszen amikor bejöttem a szobámba, ő még nem volt itt. Vagy igen…?
Gyenge kísérletet tettem arra, hogy lehámozzam magamról, de a végeredmény egészen más lett: nagyokat szuszogva gyűrt maga alá, fejét pedig a nyakamba fúrta...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
NAVIGÁCIÓ
