|
16. Péntek reggel
Szanaszét álló hajtincsei birizgálták a bőrömet, ahogy kissé elfordította a fejét. Nem tudtam mire vélni a viselkedését, viszont annyira meg voltam illetődve, hogy alig mertem még levegőt is venni. A mennyezetet vizsgálgattam a szemeimmel, de persze valójában a legkevésbé sem érdekelt, hogy egy vékonyka repedés díszeleg a plafonon.
Csak vártam, és reménykedtem, hogy majd kimászik mellőlem, nevet rajtam egy jót és azt mondja: beijedtél, ugye? Sajnos akármennyire szerettem volna, ez nem történt meg. Bill (látszólag) békésen aludt, testét hozzám préselve, és nem foglakoztatta a gondolat, hogy milyen lesz ezek után a szemembe nézni… vagy egyáltalán. Hogyan érzi majd magát, amikor felébred, és itt találja magát? Na és én?
Úgy döntöttem, nem várom meg, míg magához tér. Az előzőnél valamivel határozottabban fejtettem le magamról végtagjait, kimásztam az ágyból és gyorsan kivettem a szekrényemből a tiszta fehérneműt. Rácsuktam a szobaajtót, és bevonultam a fürdőbe. Mivel az álom hirtelen kiment a szememből, jobbnak láttam, ha lemosom magamról a tegnap óta felgyülemlett koszt.
A szennyesláda mellé dobtam a Billtől kapott parti rucimat, megengedtem a vizet és beálltam a hideg zuhany alá. Kimostam a hajamból a mocskos cigarettafüst szagát (egyszerűen utálom, és nem is értem, miért viselem el, hogy Bill az erkélyemen dohányzik), majd jött a kedvenc gyümölcsös tusfürdőm. Amikor végeztem, egy törölközőbe csavartam a hajamat, egy másikat pedig magam köré tekertem.
A gyomrom hangosan korgott, így a konyhába mentem valami gyorsan elkészíthető ennivalóért. A választásom egy mirelit pizzára esett, amit ahogy kivettem a fagyasztóból, már dobtam is be a sütőbe. Míg vártam, főztem egy jó nagy adag citromos teát, hogy addig is elüssem valamivel az időt, és ideiglenesen megszüntessem üres pocakom idegesítő morgását.
Tizenöt perc múlva már egy melegítőalsóban és egy szürke trikóban ültem a konyhában, félig megszáradt hajjal, egy szelet pizza fölött. A lakást átlengte az étel finom illata, talán ez lehetett az oka annak, hogy már nem is kívántam annyira azt. Míg vártam, elteltem az illatával, így csak egy vékony darabot ettem belőle.
Amikor végeztem, elpakoltam magam után, a szennyes tányért és a bögrét elmostam. Egyesek szerint talán pocséklásnak tűnhet, hogy szinte egyenként mosom el az edényeket, de egyszerűen nem bírom a piszkos tányérok látványát a mosogatóban.
Megtöröltem a kezeimet, a helyére tettem a konyharuhát és végignéztem a helyiségen. Ekkor, mintha csak erre várt volna, Bill kinyitotta az ajtót, és kisomfordált rajta. Ki más lehetett volna?
Biztos azt gondolta, hogy ha hangtalanul suhan át a nappalin, akkor nem veszem majd észre őt és megúszhatja a számonkérést. Nagyon kíváncsi voltam, mit keresett az ágyamban, (holott mikor hazajöttem, nem volt sehol) és miért zárt a karjaiba úgy, mintha soha nem akarna elengedni… de nem mertem a szemébe nézni, és feltenni a kérdéseimet. Féltem, mert nem tudtam, mit válaszolna.
Így csak hagytam, hogy láthatatlanul birtokba vegye a szobáját, és tettem a dolgomat, mintha mi sem történt volna. Bementem a hálóba, lecseréltem az ágyneműt, kiszellőztettem. Előkerestem az iPodomat, rácsatlakoztattam a számítógépre, és letöltöttem pár számot.
Miközben a fülemben lüktető zene ritmusára különválogattam a szennyes ruhákat, nagyvonalakban megterveztem a napomat. Ha elindítottam a mosást, felhívom Anyát, mert már napok óta nem beszéltünk. Aztán összedobok valamit ebédre (vajon Bill mit enne?), később pedig megkérdezem Klaut, sikerült-e kijózanodnia. Délután elpakolok a lakásban, és talán addigra lesz bátorságom ahhoz, hogy Billel is szóba álljak.
Audrey Black álmosan nyitogatta szemeit, majd pár perc néma csönd után jóízűen felnevetett. Tudta, hogy ez a nap más lesz, mint a többi. Tudta, hogy ma elkezdődik valami – egy hosszú, mégis eredményes folyamat, amellyel (ha csak egy kis időre is) visszaszerezheti legfőbb pénzforrását: Bill Kaulitz-ot. Szűnni nem akaró jókedve egyre csak nőtt, mialatt lepörgette magában a közeljövő eseményeit.
Kimászott az ágyból, elvégezte reggeli teendőit, majd miután elfogyasztott egy tál müzlit, egyből a telefonjáért nyúlt. Kikereste a megfelelő számot, megnyomta a hívás gombot, és várt.
- Halló, itt Dr. Walz asszisztense beszél.
- Jó reggelt, Audrey Black vagyok és a doktor úrral szeretnék beszélni.
- Egy pillanat.
A nő arcán undok fintor jelent meg, majd nagy levegőt vett és még egyszer átgondolta mondanivalóját.
- Dr. Walz vagyok, jó reggelt, Audrey. Hogy szolgál az egészsége?
- Ó, jó reggelt. – üdvözölte kedves hangon, s egyből a lényegre tért. – Időpontot szeretnék kérni, lehetőleg még erre a hétre.
- Csak nem történt valami?
- Nos, ezt nem telefonon keresztül szeretném elmondani. Esetleg tudna nekem valahol helyet szorítani?
- Hm. – hirtelen csönd lett, majd egy másik hang szólalt meg a háttérben. Az asszisztens volt az, a betegek időpontjait nézte át. Az orvos megköszörülte a torkát, majd azt mondta: - Péntek reggel, 8 órakor megfelel?
Audrey megkönnyebbülten felsóhajtott, majd vidám hangon válaszolt.
- Holnap után? Tökéletes! Köszönöm doktor úr, akkor pénteken találkozunk! Viszhall. – tette is le azonnal, meg sem várva, hogy a másik elbúcsúzzon tőle.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
NAVIGÁCIÓ
