„Megtorpantam az ajtóban, ő ott hasalt előttem. Meghallhatta lépteim zaját, rémült zihálásomat, mert rám emelte kéklő tekintetét. Szívembe markolt a fájdalom. Milyen csodaszép!
Selymesen fénylő, hosszú, szőke haja szoros kontyban pihent a tarkóján, égszínkék kimonóján megcsillant a hatalmas kristálycsillár játékos fénye, majd végigsimított az arcán.
Hirtelen olyan aprónak éreztem magam, tehetetlenül álltam, ahogy körbeöleltek a könyvtárszoba falai és a tűzpiros szőnyeg mintha életre kelt volna, úgy vibrált és lüktetett.
Úgy éreztem összecsuklanak gyönge lábaim, szívem nehéz súlya alatt. Könnyek patakzottak végig az arcomon anélkül, hogy tudtam volna jelenlétükről.
Borzalmas volt őt így látni! Éreztem, már soha nem áll többé lábra. Hozzá rohantam, és felhúztam magamhoz könnyű kis testét. A karjaimban tartottam a lányom.”

Egy nyomasztó álom alapján.