Heilig
-
Én már hozzád tartozom
Bill ajkai az enyémre tapadnak. Forró csókjától a térdeim megremegnek, nyelvünk vad táncba kezd.
Átkarolja a derekam és magához von. Az arcomat, a nyakamat és a vállamat kezdi csókolni. Puha ajkai épphogy érik felhevült bőrömet.
Átkarolom a nyakát és másik kezemmel hosszú, selymes, fekete hajába túrok. Közelebb hajolok hozzá és mélyen beszívom illatát. Azt az illatot, mely elbolondít, aminek már szinte a rabja vagyok.
Gyengéd ajkai már a dekoltázsomat érik. Fejem hátra hajtva halkan sóhajtok fel. Már nem létezik a külvilág. Csak ő van számomra.
Felnyitom a szemeim és csodálatos arcával találom szembe magam. Azzal az arccal, mely már első látásra valami különöset, megfoghatatlant sugárzott felém. Azzal az arccal, mely oly gyermeki, oly gyönyörű, már szinte nem is emberi.
Szemeimmel vadul kutatom tekintetét. Elveszek mélybarna szempárjában, amely azonnal megbabonázott, amitől szabad erőmből nem vagyok képes elszakadni - és nem is akarok. Úgy ragyognak akár a csillagok.
Szemem a szájára téved. Azoktól az ajkaktól kaptam életem első csókját és nem vágytam utána senki máséra.
Ha nyakamon éreztem forrócsókjait, a világ összes bánatát el tudtam viselni. Ha az oldalán lévő zavaros, hullámokra emlékeztető betűkön végigvezettem ujjaimat, mindig egyre többet értettem meg belőle. Annál inkább beleláttam csodálatos lelkébe.
Óvó karjaiban soha nem kellett félnem, hiszen éreztem szerelmét és ígérete a fülemben csengett: "Soha nem hagylak magadra. Én már hozzád tartozom! "
Akárhányszor elment én boldog voltam. És senki nem értette boldogságom okát. Nem is volt szükség másra, elég volt, ha lén tudtam, hogy visszajön. Megígérte és betartotta az ígéretét.
Valahányszor elment és visszatért szerelmünk még inkább megerősödött. Mert megtehette volna, hogy egy nap nem hozzám jön haza, de valamilyen csodálatosan hihetetlen módon őt hozzám húzta a szíve. Ezt ő maga mondta. És én ilyenkor a mennyekben éreztem magam.
Ujjainak gyengéd cirógatása húz vissza őhozzá. Kézen fog és az ágy felé vezet. Óvatosan ledönt rá és felém hajol. Zihálva csókolom meg, ölelem magamhoz és simítom végig a hátát.
Fordítok helyzetünkön és nyakát kezdem puszilni. A mellkasán elidőzöm a piercingjével és úgy haladok lejjebb. Az alhasára adott csókokban megremeg, amitől mosolyra húzódik a szám.
Nem hagyja, hogy tovább menjek. Óvatosan a hátamra dönt és megszabadít a pólómtól és a nadrágomtól. Aztán hamarosan az ő ruhái és a fehérneműink is lekerülnek.
Gyengédség, szerelem, szenvedély, romantika és figyelmesség. Azt hiszem, ezekkel a szavakkal lehetne jellemezni a szeretkezésünket.
A végén Bill mellém fekszik és karjaiba zár.
- Szeretlek!
- Én is szeretlek téged! - suttogja a fülembe.
Vége. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
NAVIGÁCIÓ
